A magyar kormányfő szóvivője útján határozottan cáfolta, hogy az ukrajnai sikerekre való tekintettel az idei augusztusi tűzijátékot Budapesten is az oroszok tartanák. Ugyanakkor a Karmelita Kolostor felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán-orosz front, ha lassan is, de közeledik az ország határához, továbbá az oroszok – így Orbán Viktor – 138 millióan vannak, az ukránok meg csak 31 millióan, nem beszélve a magyarokról – és ezt már én teszem hozzá -, akik alig 9 millióan, és ha ideér a front, még annyian sem lesznek.

A sziporkázó magyar külpolitika és a világ legjobb pávatáncosának fenomenális nemzetközi sikereit is ünnepelve, idén augusztusban változatlanul szeretett vezérünk rendezi, és végre a világ legnagyobb tűzijátékává teszi az augusztusi rakétázást. Hacsak addig ide nem ér az ukrán-orosz front, vagy/és nem fogják orosz, illetve amerikai rakéták nappali fénnyel elárasztani Mária (köz)munka alapú, ámde sötét országát, ami némi kételyeket ébreszt a szlogen iránt, hogy a legjobb volna a világon magyarnak lenni.

Szerencsére Orbán Viktorunk fejében – ahogyan maga mondta pénteken a saját rádiójában – egész idő alatt égett a piros lámpa, és hallotta a vészcsengőt, mígnem – és ezt én teszem hozzá – rá nem jött, hogy miért, hogy tudniillik azért, mert „elviselhetetlen lenne” ha minden héten vétózna (pedig milyen jó is volt az a heti néhány vétózás, mennyire tetszett Vlagyimirnek). Ehelyett Orbánunk a vízbe vetette magát, és úszni kezdett az árral, de már nem azzal szemben.

Mivel az uniós tagországok többsége szereti a szankciókat Oroszország ellen, amit Oroszország nem annyira, így Magyarország sem, de mégiscsak a realitások talaján kell állni, mert az EU-nak vagy 400 millió lakosa van, és akkor még nem számoltuk az amerikai 330 milliót, az orosz 138 millióval szemben, azaz talán jobb, ha mégis most már inkább úszunk az árral. Döbbent rá a magyar kormányfő.

Eddig ugyan – tiszta magyar érdekből persze – az árral szemben úsztunk – ahogy az a holdról, de még Brüsszelből is jól látszott. Mostantól azonban pont fordítva, persze ismét magyar érdekből, az árral. Tesszük ezt azért is, hogy a piros lámpa kialudjon, a csengő végre elhallgasson az ország bölcs vezetőjének buksi fejében, és nyugodtan hajthassa fejét álomra. (Nem örök álomra gondoltam, egyáltalán nem. A maximum az életfogytiglani börtön.)

Azt csak Soros terjeszti, pontosabban az öreg Soros fia, mivel most ő a soros, hogy Orbán úszásirányváltásának az volna az oka, hogy Brüsszelben elzárták a Magyarországra vetető pénzvezetéket, így már csak az orosz olaj, a gáz és a moszkvai propaganda jön hibátlanul minden csövön, mert az oroszok megígérték, hogy az az örök és megbonthatatlan Orbán-Putyin barátság és testvériség szellemében mindig, de legalább 15 évig, vagy amíg meg nem halnak, ez így is lesz. És amit az oroszok megígérnek, hát az meg van ígérve. Az egyszer biztos.

Mivel az ukrán-orosz háború nem a mi háborúnk, ezért fel kell készülni a határaink védelmére. Akkor pedig legyenek határvadászaink. A kormányfőnk szerint gyorsan ki kell képezni néhány ezer határvadászt, hogy levadásszák a határra érkező …….. mit tudom én kicsodákat. Migránsokat, ellenségeket, barátokat, testvéreket, szövetségeseket, akárkiket. Mégpedig intelligensen és körültekintően, ugyanis mindeközben lőniük kell több ezer Fülöp-szigeteki, indonéz, nepáli, kazah, vietnami munkaerőt, mert a magyar elfogyott. Elment külföldre dolgozni, vagy aki még nem, az be fog állni határvadásznak.

A Karmelita Kolostor vehemensen tagadja, hogy a hadsereget is átszervezik, és ott visszaállítják az ellentengernagyi rangot a már meghirdetett főispánok és vármegyék mintájára. Erre a közeljövőben nem kerül sor – erősítették meg. Egészen addig nem, amíg vissza nem kapjuk a tengereinket és a hegyeinket, mert akkor egy intézkedéssorozat keretében jönnek a hegyi vadászok is, akik – készülve a szép jövőre – egyelőre jódlizni tanulnak, és órákat gyakorolnak, hogy – ha itt lesz az ideje – meg tudják fújni az alpesi kürtöt a Kárpátokban és a Tátrában.

Addig legyünk realisták, és elégedjünk meg országunk úszó sikereivel. A melák Milák két aranya mellett azzal, hogy a kormányfőnk is a vízbe vetette magát, hogy egyenlegesen tempózva, az árral úszva elérje, végre megérkezzen a néhány százmilliárd forintnyi ingyen uniós pénz a magyar költségvetésbe, amely felett két igazi nemzeti gondolkodású magyar ember gyakorolja az ellenőrzést. A bevételi oldalt a háromszorosan visszaeső Varga Mihály, a kiadásit az átmenetileg szabad lábon lévő Mészáros Lőrinc tartja a kezében.

Vegyük végre észre, hogy míg az EU kénytelen megelégedni egy átlag 8,6 százalékos inflációval, országunk már két számjegyű pénzromlást tudott produkálni, és még óriási tartalékaink vannak. A lehetőségeink a saját kezünkben van, ezért a hivatalos kormánypropaganda azonnal gazdasági vészhelyzetet hirdetett, és a felső vezetés szakértői abban versenyeznek, hogy ki tud sötétebb jövőt jósolnia hazánknak.

Mégis: nem adjuk fel, és nem hagyjuk, hogy mások döntsenek a magyarok sorsáról. Orbán Viktor 12 éve egyfolytában a saját kezében tartja a gyeplőt, vagyis itt ő döntött és dönt a magyarság sorsáról, bárki is akarna itt válságot kreálni, mellette labdába se rúghat. Ne dőljön be senki az olyan hülye propagandának, mint amit Észak-Korea vezére, Kim Dzsongun terjeszt arról, hogy a koronavírus léggömbökkel érkezett Dél-Koreából az országába, mert mi tudjuk, hogy e mögött is az öreg Soros fia áll, mert most ő a soros.

Arról meg szó sincs, hogy Varga Mihálynak lassan Bokros Lajos-féle bajusza serkenne. Olyan szó ugyanis nincs a nemzeti magyar nyelvben, hogy megszorítás. Ahogy a putyini orosz sem ismeri a háború szót, csak a különleges operációt. Ha esetleg valami mégis háborúnak vagy megszorításnak látszana, az rosszindulatú nyugati propaganda, baloldali, liberális ármány, a magyarság ellenségei terjesztik, akik évszázadok óta azon dolgoznak, hogy megsemmisítsék nemzetünket.

Eddig senkinek sem sikerült elpusztítani a magyart. Most még kevésbé fog sikerülni, mert a jó isten elküldte nekünk Orbán Viktort. Az pedig szemenszedett hazugság, hogy azért tette volna, mert elfogyott a sáskája. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s