A brit uralkodó, II. Erzsébet halála alaposan fel fogja gyorsítani a brit uralkodóház, de általában a világ monarchiái egyébként is megtépázott tekintélyének és – a nyugati demokráciákban működők esetében – a monarchiák jelentőségének nem tegnap kezdődött erózióját. Nagy-Britanniában és a Brit Nemzetközösségben II. Erzsébet fia, III. Károly trónra lépése újabb szög lesz a gyakorlatilag nem létező, csak formálisan fenntartott intézmény koporsójába.

A nemzetközösséget, de a brit királyi házat is II. Erzsébet személyisége tartotta egyben. A világ hasonló monarchiáiban az uralkodók kizárólag névleges alattvalóik maradék szimpátiájából élnek. (Kétségtelenül nem rosszul, de politikailag és minden egyéb tekintetben saját társadalmuk részére nagyon kevés hasznot hajtva, bár – tegyük hozzá – kárt sem okoznak, mert nem is okozhatnak a polgári demokráciákban egy cseppet sem.)

A brit királyi házat évtizedeken át egyedül és kizárólag II. Erzsébet karizmája tartotta a víz felszíne fölött. Ezért megalapozott a félelem, hogy fiának, Károlynak ez a bűvészmutatvány már nem fog sikerülni.

Annál is inkább, mert édesanyja a legnehezebb években is évtizedek tapasztalatával és bölcsességével, személyes karizmájával állta a történelem viharait, szemben Károllyal, aki 73 évesen, tehát elég idősen szembesül egy nem akármilyen kihívással, ami nemcsak a királyság esetében, de bármilyen, kevésbé bonyolult szakmánál sem ideális kor a betanulásához.

És ami legalább ilyen nyilvánvaló: azt már az öröknek tűnő trónörökösi időszakában is jól lehet látni, hogy karizmában, bölcsességben és szerethetőségben messze elmarad a világviszonylatban is verhetetlen édesanyjától, vagyis nem várható tőle olyan spirituális teljesítmény, mint II. Erzsébettől.

A briteknek tehát van okuk gyászolni, főleg azoknak, akiknek az elmúlt jobb évek után ma lenne a legnagyobb szükségük lelki támaszra, mert a Brexit után a jelenlegi energia- és háborús válságban, a hideg szobákban takarékra állított életminőség miatt majd akkora kereslet mutatkozik a brit szigeteken királyi biztatásra, mint amennyi igény jelentkezik az állam anyagi támogatására.

Most néhány napig a szó szoros értelmében a fél világ II. Erzsébet méltatásával és temetése látványos ceremóniájával lesz elfoglalva. Lesz brit nemzeti gyász, a gyásznak megfelelő munkabeszüntetés, még az angol focimeccseket is lefújják, a világ politikai elitje és a még megmaradt monarchiáik tagjai pedig találkozóra gyűlnek az elhunyt uralkodó koporsójánál.

Szombaton a spanyolországi Cadizban a helyi csapat és az FC Barcelona focimérkőzése a 80. percben félbeszakadt . A játékvezető megállította a játékot, mert a nézőtéren egy 80 éves drukkernél súlyos szívelégtelenség lépett fel, és a mentősöknek az életéért kellett küzdeniük. Végül állapotát stabilizálták, és kórházba szállították. Tíz percig 20 ezer néző lélegzet-visszafojtva szorított a néma stadionban a drukker életéért.

A 96 éves II. Erzsébet természetes, tehát nem erőszakos halála immár két napja ugyancsak nagyobb figyelmet vív ki magának, mint az elmúlt hónapokban több tízezer fiatal, huszonéves ukrán és orosz katona erőszakos halála az orosz-ukrán háborúban.

Miközben egy ember, Vlagyimir Putyin orosz cár elmeháborodott döntése nyomán tízezrek vesztik életüket Ukrajnában, Európa lakói egyelőre és szerencsére „csak” a lakásaik téli melegét látják – tehát nem az életüket – veszélyben, addig van egy európai ország, Magyarország, melynek vezetői, nem ismerve sem embert, sem istent, külügyminiszterük útján megüzenik a civilizált világnak, hogy csak és kizárólag a saját érdeküket szem előtt tartva, senkivel semmilyen szolidaritást nem vállalva, bárhonnan bármilyen gázt, áramot beszereznek, de abból másokat egy joule energiával sem segítenek ki.

Orbán Viktor azt mondja, hogy a válságos helyzetekben nem a nemzetközi közösség, nem az EU, hanem csak és kizárólag a nemzetállamok képesek a népeik érdekeit megvédeni, ezért 11 ezer milliárd forintot szeretne, amilyen gyorsan csak lehet, az ország és az ország nemzeti nagytőkései, Mészáros Lőrinc és társai számláján látni az európai közösségtől, a nyugat-európai adófizetőktől.

Orbán király szerint az államcsőd szélére sodródott Magyarországnak, mint a keresztény világ utolsó védőbástyájának, alanyi jogon jár ez a pénz az erkölcsi fertőben fetrengő, a nőt a férfitől, az anyát az apától, az istent az ördögtől megkülönböztetni képtelen nyugattól, amelynek egyébként szerinte meg vannak számlálva a napjai, mivel öngyilkos politikát folytat, amikor nem adja meg magát, Ukrajnával együtt, az orosz cárnak, Vlagyimir Putyinnak, Orbán Viktor kebelbarátjának, mások szerint a magyar kormányfő tartótisztjének.

Bár a 21. század nem a királyok és monarchiák százada, vannak, akik ezt nem akarják elfogadni, és ezek nem a tradicionális királyi családok tagjai, hanem az olyan felkapaszkodott self-made uralkodók, mint Orbán Magyarországról, Putyin Oroszországból, Recep Tayyip Erdoğan Törökországból, Kim Dzsongun Észak-Koreából vagy éppen Hszi Csin-ping Kínából.

Talán nem véletlen, hogy lassan az egész nyugati világgal szembeni konfrontációvá dagadó orosz-ukrán háborúban Putyin első számú támogatói és szövetségesei a sunyi módon fellépő, kétkulacsos politikát megvalósítani próbáló magyar kormány mellett éppen Kína, Észak-Korea és az ugyancsak sunyi Törökország lett.

A világ sorsát azonban ma már nem királyok, császárok szabják meg. A monarchiák a civilizált világban besimultak a polgári demokráciákba, és csak szimbolikus szerepet játszanak. A múltból ránk maradt és domesztikált királyok, hercegek és grófok tisztességes temetést, nemzeti gyásznapokat kapnak haláluk után. Az új self-made uralkodók esetében ez pont fordítva van. A nemzeti gyásznapok uralkodásuk idejére esnek. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s