Halottról jót vagy semmit. Nem II. Erzsébetről szeretnék írni, hanem az európai demokráciákban visszamaradt monarchiák anakronizmusáról. Amikor a modern, civilizált társadalmak alapelve, hogy születésénél fogva senki semmilyen előnnyel, privilégiummal nem rendelkezhet, akkor mit jelent az, hogy Károly herceg egyik napról a másikra nem is egy, de számos ország királya lett?

Károlyt senki meg nem választotta, senki nem vizslatta, alkalmas-e a feladatra. Egyetlen érv trónra lépése mellett a születése. Ráadásul III. Károly egyik napról a másikra az anglikán egyház feje is lett. Természetesen (csak) isten és senki más akaratából.

A monarchiák kiváltságai, a briteknél a királyi ház adómentessége, az adófizetők pénzéből rájuk költött fontmilliók a társadalom által az ablakon kidobott pénz, amiért sem II. Erzsébet, sem kevésbé szimpatikus fia, III. Károly semmilyen ellenszolgáltatásra nem kötelezett, hacsak nem tekintjük annak a királyi integetéseket sátoros ünnepeken, vagy a megszámlálhatatlan kézfogást a nép egyszerű gyermekeivel, akik ettől egy életre kivételezettnek érezhetik magukat.

A monarchia egy fikció. Egy szappanopera, ami lelépett a színpadról, lemászott a mozivászonról. Egy nagy és hatalmas hazugság. Jóindulattal nézve gyermekeknek vagy gyermekded lelkű felnőtteknek kreált mesevilág. Olyasmi, mint minden fikció a moziban, a pókember vagy a superman. Mindenki tudja, hogy úgy nem igaz, ahogy van, semmi köze a valósághoz, az élethez, de mégis egyesek számára felüdülés, menekülés a földre húzó nehézkedéstől, a szürke valóságtól, kirándulás a mesék világába.

A brit királyi család színes mozija, most éppen a királynő temetése, egy össznépi hazugság kollektív színpadra vitele. Pótcselekvés, aminek köze nemcsak a valósághoz általában, de a brit szigeteken uralkodó realitásokhoz konkrétan egy csepp sincs. Mondhat az aktuális brit kormányfő bármit is II. Erzsébet történelmi szerepéről, még azt is, hogy nélküle nem jött volna létre a modern Anglia, a valóság az, hogy a Windsor-ház létezése és fennmaradása ellenére született meg a 21. század Angliája, ami olyan, amilyen, de semmi köze nincs a brit monarchia családi komédiájához.

Az is igaz, hogy a britek 62 százaléka azt kívánja, hogy a mese folytatódjon, hogy országa monarchia maradjon. A skótok esetében ez a szám már csak 45 százalék, de ez is pont annyival több, mint amennyit észérvekkel indokolni lehetne. Természetesen érvekre és észszerű magyarázatra semmi szükség, ha hagyományokról van szó.

Kevésbé érthető azonban, hogy miért támogatja a társadalom az olyan, származásuk alapján sem indokolt királyok létezését, mint az orosz Putyin, a török Erdogan vagy éppen a mi kiskirályunk, Orbán Viktor.

Mégis egyvalami közös bennük. Ez pedig a hazugság. A minden alapot nélkülöző társadalmi meggyőződés, hogy hatalmuk a köz érdekét szolgálja, hogy uralmukra szüksége van a népnek, hogy amit tesznek és képviselnek, az egy náció egységét és összetartását szimbolizálja. Pedig pont nem erről van szó.

A királyok – ahogy évszázadokon át – ma is csak és kizárólag gazdagságban, a polgárokénál kellemesebb körülmények között akarják földi létüket abszolválni. Ezt egy kis hazugsággal, egy kis színészkedéssel el is tudják érni, mert ezt a hagyományféltő népek érdemeiken, teljesítményükön felül honorálják. Jóléttel, gondtalan, pazar élettel, törvényen kívüli státusszal.

Már nem sokáig. A Queen halála jelképesen zár le egy korszakot. Utána királynak lenni nem lesz olyan egyszerű. Fia, III. Károly esetében ez már uralkodása első napján kiderült. Az idő nem a nonarchiáknak dolgozik. A társadalmak egyre nagyobb hányada ismeri fel, hogy királya meztelen. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s