Az orosz külügyminiszter (jobbra) kitünteti a magyar külügyminisztert

A magyar nemzetállam – Szijjártó külügyminiszterünk arany szájával – Brüsszel segedelméért esedezik, mert egy másik nemzetállam, Horvátország jövőre a duplájára emelné az Adria kőolajvezeték tranzitdíját.

Állítsák meg a horvát nemzetállamot! – Szijjártó az EU beavatkozásáért kiált. És jelezte: az általa lerombolt magyar-EU kapcsolatok romjain heverő minden követ meg fog mozgatni Brüsszelben, hogy az EU korlátozza egy nemzetállam szuverenitását a magyar nemzetállam érdekeinek védelmében.

A külügyminiszter szerint ugyanis Horvátország visszaél a helyzetével, amikor a három kiszolgáltatott országnak, Magyarországnak, Csehországnak és Szlovákiának tranzitárat emel. Szemben Magyarországgal, amely az EU egyhangú döntéshozatalt igénylő kérdéseiben folyamatosan vétóval fenyeget és nyíltan zsarol nem három nemzetállamot, hanem 26-ot, hogy a maga számára előnyös döntéseket csikarjon ki.

Mindezt a jó Szijjártónk Dunakeszi-Alsóról a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában adta elő mint Mária országának első számú diplomataharcosa, aki évek óta mást sem tesz, mint az ellen a Brüsszel ellen hadakozik, amelytől most egy másik szuverén nemzetállammal szemben védelemért kuncsorog.

Persze a Spirit FM sem kis harcos. Kemény, ámde nem fair csatában nyerte el 10 évre a Klubrádió egykori hullámhossza használati jogát, miután a pályázaton 48 pontot kapott a 47 pontra értékelt Klubrádióval szemben, mivel utóbbi pályázatában több műsor ismétlése szerepelt, mint az övében.

Szijjártó helyében egy percig nem izgulnék. Igaz, hogy a horvát-magyar tranzitdíj-kötélhúzásban nem a Spiritet győztesnek kihozó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa fog dönteni, de abban biztosak lehetünk, hogy az EU legalább olyan objektív és méltányos lesz, mint Orbán Viktor Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósága Médiatanácsa volt a Klubrádióval szemben.

Ezt joggal várhatja el a jó nevű, uniós berkekben különösen kedvelt magyar külügyminiszter, aki – maga is nagy fokú objektivitásról tanúbizonyságot téve – oroszlánként védi Oroszországot az orosz-ukrán háború kapcsán javasolt európai szankciókkal szemben.

Az elvetett mag kikél. Napjainkban szökik éppen szárba. Négyszáz forint feletti euró árfolyam, 22 százalékos infláció, monumentális költségvetési hiány, növekvő államadósság és a Magyarországnak járó uniós források nagy részének befagyasztása képében.

Mai világunk tele van bizonytalansággal, sorjáznak az előre nem látható események, válság válságot követ. Egyben azonban biztosak lehetünk: az EU legfelsőbb vezetése, az Európai Bizottság, az Európai Parlament kezét s lábát törve fog eleget tenni Szijjártó Péter minden kérésének. x

Zsebesi Zsolt

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s