A magyar kormányfő nemzetközi sajtóértekezleten újságírói kérdésekre válaszolva maga bizonyította be, hogy nem egy ország kormánya élén lenne a helye, hanem zárt intézetben. Vagy börtönben, vagy elmegyógyintézetben.

Magyarországot egy olyan ember vezeti, aki teljesen figyelmen kívül hagyja a világon zajló alapvető folyamatokat, a kor politikai, gazdasági és hadászati erőviszonyait, a NATO és az Európai Unióbeli szövetségesei, ezen belül a 90 ezer négyzetkilométeren élő, közel tízmillió magyar érdekeit is.

Orbán legutóbb a nemzetközi sajtó előtt csinált magából nagy nyilvánosság előtt idiótát, amikor arról engedett meg magának eszmefuttatást, hogy az ukrán-orosz háborút azonnal abba kell hagyni, a feleknek tárgyalásokon kell „jutni valamire. Hogy a tárgyalások végén jutunk-e független, szuverén Ukrajnához, az a tárgyalások során derül ki. Az elején ne döntsük el, mert ha az elején akarjuk elérni a tárgyalási eredményeket, akkor sose lesz se tűzszünet, se tárgyalás.”

Na már most: maradjunk a szövegnél! Azt mondja ez az elmeháborodott, zárt osztályra érett miniszterelnökünk, hogy az elején (a tűzszünet után megkezdett tárgyalások előtt) ne döntsük el, hogy azok eredményeként lesz-e független, szuverén Ukrajna.

Csakhogy egészen ez év február 24-ig ez nem volt kérdés. A világ valamennyi országa, beleértve Oroszországot is, de jure elismerte, de facto tiszteletben tartotta Ukrajna szuverenitását, vagyis Ukrajna független, szuverén állam, az ENSZ tagországa volt, sőt mi több – akármit mond is Orbán Viktor – hősies honvédő harca eredményeképpen és a nyugat támogatásával az is maradt a mai napig.

Miért kellene erről tárgyalni bárkinek bárkivel, és miként lenne egy ilyen tárgyalás eredménye Ukrajna szuverenitásának megszüntetése, ha az ukránok ezt nem akarják? Ha ilyen tárgyalások megkezdése lett volna Oroszország célja, ha ennek lett volna realitása, akkor nem kellett volna Putyin hadseregének megtámadnia Ukrajnát.

Orbán Viktor vagy elmeháborodott, és ezért mond ekkora sületlenségeket, vagy – ahogyan azt a fél világ vélelmezi (esetleg bizonyítékkal is rendelkezik arról) – Orbán nagyon is az eszénél van, csak valójában Moszkva bábja, Putyin trójai falova az EU-ban és a NATO-ban, ahol nyíltan az orosz birodalmi érdekeket szolgálva áskálódik.

Miért teszi? Észszerű magyarázat, az elmeállapota megkérdőjelezése mellett csak az lehet, hogy a magyar kormányfőt Moszkvából erre kényszerítik. Putyinék tudnak valamit Orbánról, amivel zsarolják és sakkban tartják. A látszat az, hogy az orosz elnök szimpátiájának vagy hallgatásának fenntartása érdekében Orbán bármire képes. A szövetségesei és hazája elárulására is.

Nézzük az orosz-ukrán háború nem formai, de tartalmi lényegét. Oroszország egy a nyugat, az EU felé orientáló szuverén ország megtámadásával kihívást intézett a nyugat ellen. Katonai erővel próbálja meg az orosz elnök által felvázolt orosz világrendet, az egyszemélyi vezetésen alapuló, a demokráciát elvető, a szólás- és sajtószabadságot lábbal tipró diktatúrát terjeszteni ahol csak lehet.

Moszkva szerint Oroszország nem Ukrajna ellen vív háborút, hanem a NATO, az EU, az egész nyugat ellen, és ezt a véleményét osztja a nyugat is, amikor az Ukrajna szuverenitásának megvédéséért folyó háborút a nyugati demokratikus értékek, az általános emberi jogok védelmében folyó harcnak minősíti, és teljes mellszélességgel kiáll Ukrajna mellett.

Amikor a magyar kormányfő megtagadja, hogy fegyvert szállítson a megtámadott Ukrajnának, hogy az védekezni tudjon az orosz agresszióval szemben, amikor azt is megtiltja, hogy területén keresztül kapjanak az ukránok fegyverszállítmányokat, nem csak Oroszország érdekeit szolgálja, hanem elárulja a saját nyugati szövetségeseit is.

Amikor Orbán Viktor tárgyalási témának tekinti a szuverén Ukrajna szuverenitásának elismerését, egyszerre támadja hátba saját szövetségeseit, kést szorít az Ukrajnában élő magyarok nyakához, elárulja a magyar nemzeti érdeket, amely szerint hazánk polgári demokratikus ország volna, és a helye a nyugaton, a nyugati gazdasági és védelmi rendszerekben van.

Az Orbán által javasolt forgatókönyv – fegyverszünet, tárgyalások Ukrajna határairól és egyáltalán egy szuverén Ukrajna létezésének szükségszerűségéről – nem lenne egyedülálló a világtörténelemben. Éppen Magyarország tapasztalhatta meg az ilyesmi üdvös voltát, amikor az I. Világháború után tárgyalóasztalnál eldöntötték hazánk határait, majd nem sokkal később az 1956-os orosz megszállás után Moszkva kénye-kedvére bízták Magyarország szuverenitását is.

Mindkét esetben előtte hazánknak katonai vereséget kellett szenvednie, és el kellett tűrnie, hogy az egész világ ellene lépjen fel, vagy – 1956-ban – hogy a világ nyugati fele nincs vele, nem kész kiállni mellette. Ukrajna helyzete ma nem ez. Ukrajna élvezi a teljes nyugati világ támogatását, csak és kizárólag Magyarországét nem.

Amikor Orbán az ukrán-orosz háború végkimenetének egyik lehetséges módját Ukrajna szuverenitásának megszűnésében látja, akkor azt is látnia kellene, hogy ezzel Oroszországnak Magyarországgal közös határa jönne létre annak minden biztonságpolitikai következményével. Ugyanúgy, ahogy számos, eddig Oroszországgal közös határral nem rendelkező más országoknak, hogy csak a legjelentősebb NATO tagországot említsem közülük: Lengyelországnak, de például Szlovákiának is.

Mindkét ország kezét-lábát töri, fegyverszállításokkal, ukrán katonák kiképzésével, pénzzel támogatja Kijevet, hogy erre még véletlenül se kerüljön sor. Ukrajna megtámadása nyomán kéri Finnország és Svédország felvételét a NATO-ba. Egész Európában egyedül Magyarország számol Ukrajna orosz megszállásával mint a háború lehetséges kimenetelével. Ez öngyilkos baromság és gyalázatos erkölcstelenség egyszerre.

Ugyancsak Magyarország az egyetlen, amely folyamatosan bírálja a Moszkva-ellenes gazdasági szankciókat, amelyekkel a nyugat Oroszország háborús potenciáját kívánja megnyirbálni. Mindenki tisztában van azzal, hogy ez veszteségeket, komoly nehézségeket okoz a nyugati országoknak, főleg Európában, de a többség úgy látja, hogy ez az ár, amit meg kell fizetni a kontinens országai jövőbeli szabadsága, a nyugati értékrend védelme és Oroszország féken tartása érdekében.

Ahogy mi is meg fogjuk fizetni az árát az orbáni agyament külpolitikának, ami pont olyan helyzetbe fogja manőverezni Magyarországot, mint amilyenbe Orbán tényleges szellemi és eszmei elődei, a korabeli magyar jobboldal és az ötvenhatos magyar baloldal. Teljes nemzetközi elszigetelődésbe, a vesztesek oldalára. Távol a nyugattól, az ottani értékektől, a szabadságtól és jóléttől. x

Zsebesi Zsolt

Hírdetés

Orbánt nem újságíróknak, hanem elmeorvosoknak kellene kérdezniük” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. ….az 56-os baloldaliakat egy kalap ala venni a trianonos jobbosokkal es orbannal…. ez bizony talpas egyes, potvizsgara se mehet!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s