Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondja a Magyar Nemzet szerint, hogy „mindenről hajlandók voltunk és vagyunk tárgyalni, rajtunk nem fog múlni a megállapodás.”

Azzal kapcsolatban fogalmaz így, hogy – a legfrissebb hírek szerint – nem 7,2 milliárd eurót, hanem 22 milliárdot nem fizet ki az EU Magyarországnak, mivel még mindig komoly hiányokat lát a magyar demokráciában – jegyzi meg a lap.

Navracsicsnak ebben az idézett egy mondatában minden benne van arról, hová, milyen helyzetbe manőverezte Orbán Viktor az országot. A „mindenről hajlandók vagyunk tárgyalni” egyenlő a teljes kapitulációval.

Még Ukrajna sem hajlandó Oroszországgal mindenről tárgyalni, bár rommá bombázzák, és lakosságának ezreit mészárolják le az oroszok. Ha mi viszont mindenről készek vagyunk tárgyalni, vajon milyen elkeserítő helyzetben lehetünk?

A „rajtunk nem fog múlni a megállapodás” sem akármi. Két dolgot is jelent. Az egyik: a másik fél minden követelését elfogadjuk, csak fizessenek már. A másik: akár le se kell ülnünk velük, hiszen, amennyiben rajtunk nem múlik, minek mennénk oda tárgyalni. Vagyis nyakig ülünk a katyvaszban.

Ezt a teljesen kiszolgáltatott, szinte reménytelen helyzetet egy ember zseniális politikájának, brüsszeli harcának, az ott általa kiosztott kokóknak és sallereknek köszönhetjük. Találják ki a nevét! Segítségül: úgy kezdődik, hogy Or és úgy végződik, hogy bán. Az általa előidézett totális csődön – lám – még a nagy Navracsics sem tudott segíteni.

A területfejlesztési miniszternek azonban van jó híre is. A Magyar Nemzet szerint azt mondja. hogy az uniós teljesítési menetrend utolsó állomása március végén lesz, akkor a magyar törvényhozásnak el kell még fogadnia egy törvénycsomagot, a bizottság pedig arról nyilatkozott, hogy amennyiben a március végi határidő tartható, akkor áprilisban, májusban elképzelhető a források felfüggesztésének fololdása.

Magyarul: Brüsszel újabb több hónapos diétát írt elő a magyar kormánynak, aminek következményeként nem Orbán Viktornak, hanem a magyar lakosságnak kell megvonnia a falatot a szájától. Még hónapokig nem jön hát pénz a lesajnált és földig gyalázott Brüsszelből, ami – Orbán Viktor korábbi nyilatkozatai szerint – olyan, mint Moszkva. És ebben – valljuk be – teljesen van némi igazsága, hiszen abban tényleg hasonlóak, hogy miként Moszkvából, úgy Brüsszelből sem kapunk egy huncut vasat sem.

Az index.hu olvasói, akik számára az index szemlézte egy másik fideszes orgánum, a Magyar Nemzet írását, semmit nem tudhatnak meg arról, hogy miről is beszél tulajdonképpen Navracsics, mi is áll a Magyar Nemzet cikkében valójában. A portál ismertetőjében arról egy szó sincs, hogy Brüsszel nem akar fizetni, hogy 22 milliárd lóg a levegőben. Helyette csak a semmitmondó, ködösítő lózungok olvashatók a minisztertől.

Ezért a Fidesz új választási szlogenje: „Hallgass az indexre, szavazz a Fideszre!” x

Zsebesi Zsolt

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s