Úgy látszik, kis ország kis vezetője is lehet tanító mestere nagy országok nagy vezetőinek. Köztudott a magyar kormányfő szellemi közösségvállalása és személyes barátsága Bolsenaro volt brazil és Trump volt amerikai elnökkel. De ennél jóval többről van szó.

Budapest, 2022. február 17. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Jair Bolsonaro brazil államfõ (b) és Orbán Viktor kormányfõ, miután sajtónyilatkozatot tettek tárgyalásuk után a Karmelita kolostorban 2022. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán aligha gondolta, amikor az MTV székházának ostromával államcsínykísérletet szervezett „a nemzet nem lehet ellenzékben” jelszóval 2006-ban, hogy évekkel később két hatalmas országban is követői akadnak, és két személyes jó barátja, Donald Trump 15 évvel később, brazil kebelbarátja, Jair Bolsonaro 16 év múltával az általa írt forgatókönyvet veszi elő.

Nem sejthette, hogy Trump és Bolsonaro, a 2006-os budapesti zavargásokat lemásolva, az utca segítségével, országaik parlamentjeit és más középületeit megrohamozó híveik hátán próbál meg visszakapaszkodni a hatalomba egy elvesztett választás után. Pedig ebben semmi meglepő nincs, hiszen mind a hárman képtelenek elfogadni, hogy demokráciában még ők is kiszavazhatók a hatalomból.

Trump és követői – minden alapot nélkülözve – máig kitartanak amellett, hogy Trump csalás miatt vesztett a 2020-as amerikai elnökválasztáson, míg Bolsonaro ugyan nem mond ilyesmit, de mindeddig nem is ismerte el a vereségét. Csalást kiáltott Orbán és csapata is 2006-ban, pont olyan ok nélkül, mint Trump.

Hogy a példa mennyire ragadós, jól bizonyítja, hogy a magyar kormányfő török barátja, Recep Tayyip Erdoğan is Orbán Viktor ötletét fejlesztette tovább, amikor 2016-ban saját maga ellen szervezett puccsot, hogy aztán azt kegyetlenül leverve, börtönbe juttassa vagy száműzetésbe kényszerítse az ellenzékét, a közigazgatás és a hadsereg kulcspozícióiból rács mögé dugjon mindenkit, aki nem állt a szolgálatába, így betonozva be a hatalmát.

Ezek négyen tudnak valamit a demokráciáról. Teljes egyetértésben utálják és fölöslegesnek tartják, mert magában hordozza az esélyét annak, hogy elveszthetik a hatalmukat, amit mindannyian örökre szeretnének megtartani. Nem véletlen, hogy mind a négy politikai vezető olyan szoros barátságot ápol egymással, és az sem, hogy világszerte mindannyiukat a demokráciára leselkedő legveszélyesebb politikusok közé sorolják.

A teljesség kedvéért el kell azt is mondani, hogy Orbán, Bolsonaro, Erdoğan és Trump egyformán különleges szimpátiát táplál az orosz elnök, Vlagyimir Putyin iránt. Orbánhoz hasonlóan Trumpot is megvádolták azzal, és ez a vád ma is megalapozottnak látszik mindkettejük esetében, hogy valamilyen okból politikájuk Putyin érdekeit szolgálta, szolgálja ma is, sőt Trump esetében bizonyíték van arra, hogy orosz segítséggel lett belőle amerikai elnök.

Orbán előszeretettel emleget baloldali internacionálét, amely a jobboldali „nemzeti erők” elveszejtésén, azon belül is Magyarország sárba tiprásán fáradozik. Pedig igazi internacionalista szellemi és politikai összefogás a szélsőjobbon valósul meg, amikor Putyin, Trump, Orbán, Erdogan és Bolsonaro egymás hátának vetve áll sorompóba a demokrácia ellen, és közösen építenék a diktátorok kontinenseken átívelő internacionáléját, „világ autokratái, egyesüljetek” jelszóval. x

Zsebesi Zsolt

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s